Dolgozószobára márpedig nagyon sokunknak szükség van, akkor is, ha ennek valójában nincs is még kialakított helye otthonunkban. Elég csak arra gondolni, hogy a koronavírus-járvány alatt mennyien kényszerültünk otthonról dolgozni, vagy a távtanulás lehetőségét biztosítani gyermekeinknek. Egy igazi dolgozószobához hely kell, ami viszont gyakran nem áll rendelkezésre, és ugye az sem jelent megoldást, ha a nappali vagy az étkező egyik zajos szeglete lesz a munkaterületünk. Ilyenkor érdemes olyan dolgozósarkon gondolkodni, ahol a tér többfunkciós és a funkciók jól megférnek egymás mellett.

A dolgozó szobára sokan luxusként tekintenek, hiszen a mai négyzetméterárak mellett sok ingatlantulajdonos örül, ha a megfelelő számú hálószoba és a közösségi terek kényelmesen elférnek a házukban. Így az otthoni iroda nagyon sok esetben, ha ki is alakítják, akkor nem egy önálló funkciójú helyiség, hanem gyakran vendégszoba is. Nem ritkán hobbi, vagy jóga szoba, de előfordulhat, hogy fitness sarok, vagy éppen gyerekeknek való játszó zóna is helyet kell, hogy kapjon benne.

Nem véletlen, hogy ezt a teret nagyon gondosan meg kell tervezni, hiszen elég valószínű, hogy nem ez a legnagyobb helyiség a lakásban, mégis számos funkciót jól meg kell tudni oldani benne. Biztosan szükség van tároló helyre is, biztosan szükséges, hogy jó benapozottsága legyen, hogy produktívak lehessünk, amikor dolgozunk – és az is nagyon fontos, hogy változtatható, alakítható legyen arra az egyéb tevékenységre, amelynek a színterét biztosítania kell ennek a szobának vagy térnek.

Legyünk körültekintőek, próbáljunk olyan berendezést és kialakítást létrehozni, amely segíti az aktivitásunkat fokozni, ha dolgozni kell és kreatívan kell gondolkodnunk, és törekedjünk rá, hogy amikor például vendégszobává vagy hobbi szobává kell hirtelen alakulnia, akkor is jól működjön – nehogy úgy érezze a várva várt vendégünk, hogy bezsúfoltuk őt egy tároló helyiség sarkába.

Ezt elérhetjük például többfunkciós bútorok tervezésével, alakítható moduláris berendezési elemek alkalmazásával, pontosan és okosan tervezett világítási effektekkel, és megfelelő, jól összeválogatott színek által teremtett harmóniával is. Ha ilyen dolgozóteret alakítanál ki, kérj bátran tanácsot, mert egy ilyen projekt nagyon izgalmas kihívás egy lakberendezőnek is.

Perneczky Regina

lakberendező

www.alakitlak.hu