Nem is gondolnánk, mennyire számít fapadlóinknak, faburkolatainknak, hogy hogyan élünk. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fa élő anyag marad a feldolgozás után is, ezért a gondoskodás fafelületeinkről fontos marad, ha azt akarjuk, tartósan ékíthessék otthonainkat. Ebben nemcsak a felületkezelés számít, hanem az is, a mindennapokban mit „adunk” a fának.

Kevesen tudják, hogy az emberi szervezet számára optimális hőmérséklet és páratartalom megegyezik a természetes faburkolatok igényével. Úgy is mondhatnánk ezért, hogy gyakorlatilag a fapadló indikátora az életterünknek. A túl százaz, illetve a túl párás levegő hosszú távon ahogy az emberi szervezetre, úgy a fapadlónkra kis káros hatással van. A modern építészet által használt gépész technológia egy meghibásodás vagy nem megfelelő működés esetén túlszáríthatja a fát, ami zsugorodáshoz vezethet, így hosszú távon minőségileg kiszáríthatja, károsíthatja, roncsolja a faanyagot. A túlzottan neves közeg ugyanilyen káros hatásmechanizmusokat produkálhat.

Érdemes tehát az otthonunk, üzlethelyiségünk klímájára, a páratartalomra fokozottan figyelnünk, mert fapadlóink, falépcsőink, fabútoraink ezt a kis figyelmet hosszútávon nagyon meghálálják! Igaz lesz ez az esztétikai megjelenésben éppúgy, mint akár a hosszú évtizedekre nyúló tartósságban. Így az idő előtti cserét, felújítást megspórolhatjuk, ami például egy fapadlónál már komolyabb összeg megtakarítását jelenti. Mi a WoodCornerben, szívesen adunk tanácsot, hogyan érdemes bánni a faanyagokkal, és igény esetén el is végezzük a felületkezelési, megújítási munkákat. Jelentkezz be hozzánk, széles mosollyal várunk!

Körmöczi László Árpád

faműves-asztalos